Kapcsolatfelvétel

Agrárgazdaság

Árvadászatra indul az EU

Miért drágább a benzin Magyarországon, mint Luxemburgban? Miért fizet egy olasz kétszer annyit az áramért, mint egy finn? Mindez már az EU-t is érdekli.

Létrehozva:

|

Nem kell feltétlenül a fogyasztók megtévesztésére gondolni, ha valahol drágább valami – de akár ez is lehet az oka. Egyes országokban például rosszabbul jártak a vásárlók az energiapiac felszabadításával, vagy sokan nem olyan mobiltelefon-előfizetési csomagot rendelnek meg, amely a szokásaikkal és a pénztárcájukkal összhangban lenne.

A jobb összehasonlítást szolgálja az uniós "eredménytábla", amelyet a minap harangozott be Meglena Kuneva, az Európai Bizottság fogyasztóvédelemért felelős tagja. Az első ilyen összehasonlításból kiderült: a legtöbb panaszt a hollandok, a legkevesebbet pedig a görögök teszik a szolgáltatásokra – ami persze nem feltétlenül jelenti azt, hogy Amszterdamban minden roszszabb, mint Athénban.

A magyarok is többet nehezteltek az internetszolgáltatásokra, mint a vezetékes telefóniára – de ez is következhet abból, hogy a világhálón sokszorosan több a hiba vagy a félreértés lehetősége, mint ott, ahol egy egyszerű analóg vonal végén valaki beleszól a készülékbe: "Halló!"

Láthatóan vérszemet kapott Brüsszel a barangolási (roaming) díjak sikeres korlátok közé szorításától. Más területen is eredményekre törekszik, de "helyből" azért nem ugrik neki a piac olyan tapasztalt játékosainak, mint a France Télécom. Az azonnali törvényt! kiáltásnál vannak kifinomultabb eszközök is, például annak kivívása, hogy a fogyasztók jobb tájékoztatáshoz jussanak az árakról és a díjcsomagokról.

Ezt az Európai Bizottság a fogyasztói hitelek vonatkozásában már konkrétan kezdeményezte is a napokban: az egész kontinensen ugyanannyi idő (két hét) alatt lehet majd elállni az üzlettől, ugyanakkora díjat kell fizetni, ha a vevő az ütemezéshez képest előbb fizet, és a hitelfeltételeket ugyanolyan mutatók szerint kell feltüntetni. Hátha kiderül a végén, hogy Ausztriában olcsóbban hozzájutunk a mosógéphez.

Az EU megugrott fogyasztóvédelmi aktivitásában szerepet játszhat, hogy a bolgár uniós biztos egy évvel ezelőtt teljesen önálló területet kapott, míg korábban a ciprusi Markosz Kiprianu az egészségügygyel párban vitte a tárcát. (A két terület persze sokszor találkozik: most éppen az élelmiszer-címkézés kapcsán.) Felmérések szerint különben azon területek egyikéről van szó, ahol az EU-polgárok éppen Brüsszeltől várják a legtöbb lépést.

A fogyasztóvédelem klaszszikusan "civil" terület; most az európai ernyőszervezet, a BEUC elsőként állt az uniós összehasonlító eredménytábla ötlete mögé. Eddig inkább az olyan fogyasztóvédelmi magazinokban lehetett bízni Nyugat-Európában is, mint például a belga Test Achats vagy a francia UFC-Que Choisir.

Az utóbbi indítványára kezdődött meg például a vizsgálat, amelynek eredményeként éppen tavaly "karácsonyi ajándékot" kaptak a francia fogyasztók a párizsi versenyhatóságtól. Összesen 37 millió euróra (9,3 milliárd forintra) bírságoltak meg nyolc nagy játékgyártót, illetve forgalmazót.

A szinte eurócentre egyeztetett árak kialakításában főleg a Carrefour hipermarketláncot marasztalták el. A lánc – a fejlemények fényében túlságosan is átlátszóan – hat éve azt ígérte vásárlóinak: ha olcsóbban megtalálják másutt ugyanazt a játékot, akkor a különbség tízszeresét fizeti meg nekik.

A versenyhatóság úgy látta, hogy a jobbára Kínába kiszervezett gyártás ugyan egyre olcsóbbá vált, de az összejátszás miatt ez az árakban nem jelentkezhetett. A gyártók közül a Lego, a Chicco, a Hasbro, a Goliath és a MegaBrands, a forgalmazói oldalon pedig a Maxi Toys és a JouéClub kapott még bírságot.

Forrás: Népszabadság – Szőcs László

Tovább olvasom
Hozzászólás küldése

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Agrárgazdaság

MVH: megkezdődött a tejtermelők nemzeti támogatásának kifizetése

Megkezdte pénteken a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) a tejtermelők nemzeti támogatásának kifizetését.

Létrehozva:

|

Szerző:

Erre eredetileg a következő év első napjaiban került volna sor. De a termelők nehéz helyzetére való tekintettel, a támogatás kifizetésre az agrártárca az uniós szabályok által megengedett korábbi időpontot választotta.
    
A gazdasági válság okozta nehézségek enyhítése érdekében döntött a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium az előrehozott kifizetések mellett.
   
A támogatási határozatok postára adásával szinte egy időben megkezdődött a termelők tejtámogatási pénzének átutalása is. Ezek az összegek a jövő hét első felében már a gazdálkodók számláján lesznek.
   
A 7.719 tejtermelőnek mintegy 16 milliárd forintot fizet ki az MVH. A támogatásra jogosult tejtermelők történelmi bázisjogosultságonként 8,30 forint támogatást kapnak – emlékeztetett a sajtófőnök.

Forrás: MTI

Tovább olvasom

Agrárgazdaság

Egyetlen pályázat érkezett a balatoni halászat tógazdaságaira

Mindössze egyetlen pályázat érkezett a Balatoni Halászati Zrt. tógazdaságaira és halfeldolgozójára meghirdetett egyfordulós, nyilvános kiírásra – mondta Hegedűs Gyula, az állami tulajdonban lévő társaság vezérigazgatója az MTI-nek pénteken.

Létrehozva:

|

Szerző:

A pályázatok beadási határideje csütörtökön járt le.
    
A közelmúltban átalakított halászati társaságnak több mind egymilliárd forintos tartozásállományt kellene "ledolgoznia" ingatlanjai értékesítésével. A szeptember közepén meghirdetett pályázatokban a balatonlellei (irmapusztai), a fonyódi, a buzsáki, a mórichelyi, a pogányszentpéteri és a varászlói tógazdaságokat, valamint az irmapusztai halfeldolgozót kínálták eladásra, összesen mintegy 2,5 milliárd forintnyi bevételt remélve az ügyeletektől.
   
Hegedűs Gyula tájékoztatása szerint október 19-én értékelik ki az egyetlen beérkezett pályázatot, amiről előzetesen csak annyit árult el, hogy az nem érinti a Balaton vízgyűjtőjén található, a balatoni halutánpótlást biztosító lellei és buzsáki egységeket. Az, hogy a sikertelen tender után lesz-e újabb kiírás, a tulajdonosi döntéstől függ – tette hozzá.

Forrás: MTI

Tovább olvasom

Agrárgazdaság

Lecsapott a szüretelőkre az APEH

Szabálytalanságokat talált minden ötödik szüreti ellenőrzés során az APEH Nyugat-dunántúli Igazgatósága, a leggyakoribbak az alkalmi munkavállalói könyv vezetésében tapasztalt hiányosságok voltak.

Létrehozva:

|

Szerző:

Az adóhatóság tájékoztatása szerint 17 településen összesen 226 ellenőrzést végeztek, s elsősorban a betakarítási munkák, a szüreti és borfesztiválok, valamint a kapcsolódó feldolgozóipari területeken tartottak razziát.

Forrás: VG

Tovább olvasom

Legtöbbet megtekintett

Copyright © 2023. agrotrend.hu | Minden jog fenntartva!