Kapcsolatfelvétel

Agrárgazdaság

A bizonytalanság nyomta le a forintot

Egyöntetű véleményre jutottak az elemzők az utóbbi napok forintgyengülésének okait illetően, szerintük azt a kockázatosnak tartott feltörekvő piaci eszközökből való tőkekivonás okozta. Az esés nem is bizonyult tartósnak, a hazai pénznem csütörtök délutánra újra erősödni kezdett. 

Létrehozva:

|

A forint gyengülése Bebesy Dániel, a Budapest Alapkezelő munkatársa szerint elsősorban a kedvezőtlen külső környezetnek tudható be és szervesen illeszkedik egy tavaly nyáron indult kumulatív folyamatba. A befektetők a globális piacokon igyekeznek menekülni a kockázatosnak tartott feltörekvő piaci eszközökből, de egyfajta differenciálás is megfigyelhető köreikben, elsősorban a forint és a román lej, illetve a dél-afrikai rand árfolyama szenvedte meg a törékenyebb, bizonytalan helyzetet. A forint értékvesztésében a gyenge növekedés és a magas infláció, illetve a javulási lehetőség hiánya is közrejátszott. Néhány nagyobb forintpozíció leépítésének hatására ráadásul az árfolyam áttört olyan szinteket, amelyek aktiváltak több stop-loss eladási megbízást is. Bebesy szerint az MNB, határozottságától függően, akár már a februári ülésén is a kamatemelés mellett dönthet. Ezt az infláció felfelé tolódó pályája már önmagában is indokolhatná, a forint további gyengülése pedig újabb muníciót szolgáltatna ehhez.

Zsoldos István, a Goldman Sachs londoni elemzője szerint a forintgyengülésnek nemzetközi okai vannak, fundamentális alapja nem igazán. Mint elmondta, az MNB – amennyiben a 260 forint feletti euróárfolyam tartósnak bizonyul – előbb-utóbb lépni fog, és az esés folytatódása esetén akár rövid távon is lehet számítani kamatemelésre.

Kondrát Zsolt, az MKB Bank vezető elemzője elmondta, szerinte nagybefektetők mozgása indította az esést, ezt készítette elő a szerdai, Gyurcsány és Veres lemondását pedzegető és még aznap cáfolt pletyka; ezzel majdnem egy időben egy nemzetközi nagybank árfolyamprognózisa is napvilágot látott, amelyben év végére 280 forintos eurót jósol. Egy esetleges kamatemelés hírére a kötvénypiacon is megindultak az eladások, szerinte azonban az emelésre nem kerül sor. Mint mondta, Magyarország kapcsán az utóbbi napokban a gazdaság sebezhetőségét emlegetik, a fundamentumok azonban szerinte nem indokolják a mostani hirtelen elmozdulást. Egy amerikai recesszió vagy európai visszaesés a hazai növekedés visszavetésén túl – a várhatóan csökkenő olajárak kapcsán – az inflációra pozitív hatással lehet. Hozzátette, pár napon belül kifulladhat a zuhanás, a jelenlegi árfolyamok és kötvényhozamok jó belépési szintet jelentenek, és az újonnan beszállók megfogják majd az esését. A forint esetében azonban a közeljövőben is számítani lehet hasonló jelentős ingadozásokra.

A CIB Bank elemzése alapján rövid távon nem kizárt, hogy a forint újabb melypontokat tesztel, hiszen a külső hangulat igen törékeny, és a következő hetekben a belpolitikai bizonytalanságok is felszínen maradhatnak a népszavazás miatt. Megítélésük szerint azonban hosszabb távon a 270 feletti kurzust már az MNB sem tolerálná. Rövid távon maradhat az ideges hangulat, a magas volatilitás a piacon, alapesetben azonban az év második felében már javuló globális klímával számolnak. 

Forrás: Napi Gazdaság – Józsa Bernát

Tovább olvasom
Hozzászólás küldése

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Agrárgazdaság

MVH: megkezdődött a tejtermelők nemzeti támogatásának kifizetése

Megkezdte pénteken a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) a tejtermelők nemzeti támogatásának kifizetését.

Létrehozva:

|

Szerző:

Erre eredetileg a következő év első napjaiban került volna sor. De a termelők nehéz helyzetére való tekintettel, a támogatás kifizetésre az agrártárca az uniós szabályok által megengedett korábbi időpontot választotta.
    
A gazdasági válság okozta nehézségek enyhítése érdekében döntött a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium az előrehozott kifizetések mellett.
   
A támogatási határozatok postára adásával szinte egy időben megkezdődött a termelők tejtámogatási pénzének átutalása is. Ezek az összegek a jövő hét első felében már a gazdálkodók számláján lesznek.
   
A 7.719 tejtermelőnek mintegy 16 milliárd forintot fizet ki az MVH. A támogatásra jogosult tejtermelők történelmi bázisjogosultságonként 8,30 forint támogatást kapnak – emlékeztetett a sajtófőnök.

Forrás: MTI

Tovább olvasom

Agrárgazdaság

Egyetlen pályázat érkezett a balatoni halászat tógazdaságaira

Mindössze egyetlen pályázat érkezett a Balatoni Halászati Zrt. tógazdaságaira és halfeldolgozójára meghirdetett egyfordulós, nyilvános kiírásra – mondta Hegedűs Gyula, az állami tulajdonban lévő társaság vezérigazgatója az MTI-nek pénteken.

Létrehozva:

|

Szerző:

A pályázatok beadási határideje csütörtökön járt le.
    
A közelmúltban átalakított halászati társaságnak több mind egymilliárd forintos tartozásállományt kellene "ledolgoznia" ingatlanjai értékesítésével. A szeptember közepén meghirdetett pályázatokban a balatonlellei (irmapusztai), a fonyódi, a buzsáki, a mórichelyi, a pogányszentpéteri és a varászlói tógazdaságokat, valamint az irmapusztai halfeldolgozót kínálták eladásra, összesen mintegy 2,5 milliárd forintnyi bevételt remélve az ügyeletektől.
   
Hegedűs Gyula tájékoztatása szerint október 19-én értékelik ki az egyetlen beérkezett pályázatot, amiről előzetesen csak annyit árult el, hogy az nem érinti a Balaton vízgyűjtőjén található, a balatoni halutánpótlást biztosító lellei és buzsáki egységeket. Az, hogy a sikertelen tender után lesz-e újabb kiírás, a tulajdonosi döntéstől függ – tette hozzá.

Forrás: MTI

Tovább olvasom

Agrárgazdaság

Lecsapott a szüretelőkre az APEH

Szabálytalanságokat talált minden ötödik szüreti ellenőrzés során az APEH Nyugat-dunántúli Igazgatósága, a leggyakoribbak az alkalmi munkavállalói könyv vezetésében tapasztalt hiányosságok voltak.

Létrehozva:

|

Szerző:

Az adóhatóság tájékoztatása szerint 17 településen összesen 226 ellenőrzést végeztek, s elsősorban a betakarítási munkák, a szüreti és borfesztiválok, valamint a kapcsolódó feldolgozóipari területeken tartottak razziát.

Forrás: VG

Tovább olvasom

Legtöbbet megtekintett

Copyright © 2023. agrotrend.hu | Minden jog fenntartva!