Kapcsolatfelvétel

Agrárgazdaság

2030-ig kipusztul az Amazonas-menti esőerdő ötöde

Brazil kutatók szerint huszonkét éven belül elpusztul az Amazonas-menti őserdő 20 százaléka.

Létrehozva:

|

2030-ig összesen 670 ezer négyzetkilométer tűnik el a Föld tüdejének tartott esőerdőből. "Helyrehozhatatlan károkat szenved az Amazonas és az egész bolygó" – nyilatkozott Silveira Soares, a kutatócsoport vezetője. A Minas Gerais állami egyetem és az amazonasi természetvédelmi intézet közös vizsgálata szerint a pusztulást elsősorban az illegális fakitermelés, illetve az állattenyésztés és a mezőgazdaság földigénye okozza.
    
Az őserdő területén kívül a csapadékmennyiség és az élővilág változatossága is csökken, az égetéses irtás során pedig hatalmas mennyiségben kerül a légkörbe az üvegházhatást keltő széngáz.
    
A tudósok szerint az állami autópálya-építési program is csak a pusztuláshoz járul hozzá, a hatóságok pedig képtelenek feltartóztatni a folyamatot. Erre utalnak az Amazonas folyót övező esőerdő kiterjedését műholdfelvételek alapján mérő brazil űrkutatási hivatal (INPE) legfrissebb adatai is, amelyek szerint két év lassulás után 2007 második felében drámai mértékben felgyorsult az erdőirtás üteme.
    
A jelenség mögött a szója és a marhahús iránti globális kereslet megugrása áll, a letarolt területeket jellemzően először marhalegeltetésre használják, majd szóját termelnek rajta – mondják természetvédők.  
    
Luiz Inacio Lula da Silva elnök 36 veszélyeztetett területen megerősítette a rendőrség és a természetvédelmi hatóság járőreit. A tervek szerint nem adnak ki több fakitermelési engedélyt és szigorú pénzbüntetésre számíthat, aki illegálisan kiirtott területről származó terméket vásárol.    
    
Az Amazonas-menti őserdő 1970 óta 700 ezer négyzetkilométerrel csökkent. Még mindig a legnagyobb őserdő és a földkerekség leggazdagabb élővilágának ad otthont, de már csak alig hatmillió négyzetkilométerre terjed ki.

Forrás: MTI

Tovább olvasom
Hozzászólás küldése

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Agrárgazdaság

MVH: megkezdődött a tejtermelők nemzeti támogatásának kifizetése

Megkezdte pénteken a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) a tejtermelők nemzeti támogatásának kifizetését.

Létrehozva:

|

Szerző:

Erre eredetileg a következő év első napjaiban került volna sor. De a termelők nehéz helyzetére való tekintettel, a támogatás kifizetésre az agrártárca az uniós szabályok által megengedett korábbi időpontot választotta.
    
A gazdasági válság okozta nehézségek enyhítése érdekében döntött a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium az előrehozott kifizetések mellett.
   
A támogatási határozatok postára adásával szinte egy időben megkezdődött a termelők tejtámogatási pénzének átutalása is. Ezek az összegek a jövő hét első felében már a gazdálkodók számláján lesznek.
   
A 7.719 tejtermelőnek mintegy 16 milliárd forintot fizet ki az MVH. A támogatásra jogosult tejtermelők történelmi bázisjogosultságonként 8,30 forint támogatást kapnak – emlékeztetett a sajtófőnök.

Forrás: MTI

Tovább olvasom

Agrárgazdaság

Egyetlen pályázat érkezett a balatoni halászat tógazdaságaira

Mindössze egyetlen pályázat érkezett a Balatoni Halászati Zrt. tógazdaságaira és halfeldolgozójára meghirdetett egyfordulós, nyilvános kiírásra – mondta Hegedűs Gyula, az állami tulajdonban lévő társaság vezérigazgatója az MTI-nek pénteken.

Létrehozva:

|

Szerző:

A pályázatok beadási határideje csütörtökön járt le.
    
A közelmúltban átalakított halászati társaságnak több mind egymilliárd forintos tartozásállományt kellene "ledolgoznia" ingatlanjai értékesítésével. A szeptember közepén meghirdetett pályázatokban a balatonlellei (irmapusztai), a fonyódi, a buzsáki, a mórichelyi, a pogányszentpéteri és a varászlói tógazdaságokat, valamint az irmapusztai halfeldolgozót kínálták eladásra, összesen mintegy 2,5 milliárd forintnyi bevételt remélve az ügyeletektől.
   
Hegedűs Gyula tájékoztatása szerint október 19-én értékelik ki az egyetlen beérkezett pályázatot, amiről előzetesen csak annyit árult el, hogy az nem érinti a Balaton vízgyűjtőjén található, a balatoni halutánpótlást biztosító lellei és buzsáki egységeket. Az, hogy a sikertelen tender után lesz-e újabb kiírás, a tulajdonosi döntéstől függ – tette hozzá.

Forrás: MTI

Tovább olvasom

Agrárgazdaság

Lecsapott a szüretelőkre az APEH

Szabálytalanságokat talált minden ötödik szüreti ellenőrzés során az APEH Nyugat-dunántúli Igazgatósága, a leggyakoribbak az alkalmi munkavállalói könyv vezetésében tapasztalt hiányosságok voltak.

Létrehozva:

|

Szerző:

Az adóhatóság tájékoztatása szerint 17 településen összesen 226 ellenőrzést végeztek, s elsősorban a betakarítási munkák, a szüreti és borfesztiválok, valamint a kapcsolódó feldolgozóipari területeken tartottak razziát.

Forrás: VG

Tovább olvasom

Legtöbbet megtekintett

Copyright © 2023. agrotrend.hu | Minden jog fenntartva!